Tavaly ősszel ért véget az első, felújítással egybekötött átalakítás a Tesco veszprémi hipermarketjében, most pedig Egerben, a Rákóczi úti hipermarketben végeznek munkálatokat a bérlemények kialakítása során, számolt be a változásokról a generálkivitelezéssel megbízott Grabarics Építőipari Kft. ügyvezetője.
Karacs László elmondta: a földszinti átalakítások összesen 12 ezer négyzetmétert érintettek. A jelenlegi Tesco eladótérből egy jelentős terület új, önálló bérüzletté alakult, míg a korábbi eladótér, üzletsor és kiszolgáló területek átalakításával egy szintén új, valamivel kisebb másik bérüzlet is elkészült. Azt ugyanakkor nem részletezték, hogy milyen bérlők érkeznek.
Kapcsolódó
2016 szeptemberében: a veszprémi Tesco hipermarketben zajlott átfogó átalakítás: itt az áruház értékesítőtere változott meg és öltött áttekinthetőbb formát. A komplexumban október 20-án megnyílt Veszprém első Media Markt elektronikai áruháza.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve