A lap információi szerint mindhárom vállalat szerepel a befektetők rövid listáján, akik megvásárolhatják a romániai céget az Abris Capital Partners befektetési alaptól. Ez utóbbi az év elején jelezte szándékát, hogy eladná a Cargust. A 150-170 millió euróra becsült tranzakcióról szóló szerződést már az idén aláírhatják a felek - írja az MTI.
A román gazdasági napilap úgy tudja, a Mid Europának vannak nagyobb esélyei, hogy átvegye a vállalatot, noha korábban visszaléptek, majd ismét jelezték vásárlási szándékukat. (Elköltözött a posta kecskeméti logisztikai központja.)
Kapcsolódó
Az Urgent Cargusnak 2600 alkalmazottja és szerződéses bedolgozója van. A cég honlapján elérhető adatok szerint egész Romániát lefedik, 14 regionális elosztó központjuk és 72 fiókjuk van. Évente több mint 8 millió szállítást biztosítanak, havonta 35 ezer ügyfelet szolgálnak ki. A vállalat az idén 80 millió euró árbevételt tervezett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve