Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke úgy tudja, a cég másként nem tudja vagy nem akarja kigazdálkodni azt, hogy az érdekvédők nyomására növeli a fizetéseket.
Pedig a cég által megígért, fejenként 11-17 ezer forintos emelés nem is elég: a Tesco dolgozóit képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) után tegnap a reprezentatív KASZ is sztrájkbizottságot hozott létre.
Kapcsolódó
A két szakszervezet közös követeléseket fogalmaz meg, és ad át ma a cég vezetőinek a bérekkel, illetve a létszámhelyzettel kapcsolatban - írta a napilap. Sáling szerint innentől kezdve így a Tescónak egy hete van, hogy megfontolja igényeiket. Ha nem születik megállapodás, és sztrájkolnak, azt a két csoport együtt szervezi az egész országban, de továbbra is két bizottság működik majd.
Kép forrása: Reuters
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve