A hamburgi székhelyű Hauni Maschinenbau GmbH leányvállalataként 1994 óta a baranyai megyeszékhelyen működő cég jelenleg mintegy 1150 főt foglalkoztat.
A német anyacég egyre nagyobb szerepet szán a jelenleg 53 ezer négyzetméteres gyárterületen működő pécsi telephelynek, amelynek gyártókapacitását és munkavállalói létszámát is bővítik.
Kapcsolódó
A pécsi gyárban a gépgyártás teljes folyamata megtalálható a tervezéstől a forgácsoláson és a lemezmegmunkáláson át az összeszerelésig. A vállalat elsősorban a fémipari végzettséggel rendelkező szakemberek számára kínál munkalehetőséget.
A Hauni több mint 20 országban van jelen. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint Magyarországon a vállalat 2016-ban 90,3 millió euró árbevételt és 5,1 millió euró adózott eredményt ért el, egy évvel korábban pedig 90,8 millió euró árbevétel mellett 3,8 millió euró volt a nyeresége.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve