A mozdonyok javítása összesen 1,5 milliárd forintba kerül, és 2017 végéig fejeződik be.
A járművek a Mol logisztikai telepein teljesítenek szolgálatot: évente mintegy 80 ezer tartálykocsi mozgatásával 1 millió tonna olajterméket szállítanak hazai és külföldi piacokra. A Mol a logisztikai vasúti telepek üzembiztonságának növelését várja a járművek felújításától.
A mozdonyokban felújítják az alvázat, a mozdonyszekrényt, a forgóvázat, a főgenerátort, valamennyi pneumatikus és segédüzemi rendszert, a vonó-, ütköző- és kapcsolókészülékeket. Az új dízelmotorokhoz új, korszerű vezérlő- és szabályozórendszert építenek be, valamint újrafényezik a mozdonyokat.
A Mol tervei között szerepel további négy mozdony motorcseréje és felújítása 2018-2019-ben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve