A lépés illeszkedik a Mol Magyarország stratégiájába, melynek többek között célja, hogy a társaság feldolgozás-kereskedelmi üzletága a régió legjobbjává váljon. Ennek részeként a Mol két erős hazai termelési központot fejleszt: egyet Százhalombattán egyet pedig Tiszaújvárosban - írja a Mol a közleményben.
A két központban költi el a Mol-csoport a magyarországi, mintegy 100 milliárd forintos beruházási keretének jelentős részét. Ezek közül is kiemelkednek a vállalatcsoport tiszaújvárosi beruházásai, melynek első eleme a mintegy 130 ezer tonna/év kapacitású, idén elkészülő butadién üzem. A műgumi gyártásához szükséges alapanyagot előállító gyár mintegy 35 milliárd forintból épül meg, és tartósan mintegy 40 embernek ad majd munkát.
Észak-Kelet Magyarország ipari központjában a tiszaújvárosi ipartelepen mintegy háromezer ember dolgozik, ezek közül minden harmadik a Mol Petrolkémia Zrt. munkavállalója.
A Mol tavasszal jelentette be, hogy a TVK száz százalékos tulajdonosa lett. Az integrációval a társaság egyúttal fejleszti a feldolgozás-kereskedelem üzletág hatékonyságát és új petrolkémiai termékeket fejleszt ki és vezet be nemzetközi piacokra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve