A Jutarnji List napilap internetes oldalának beszámolója szerint Fazekas Imre a bíróságon kifejtette, hogy a koronatanúként szereplő Robert Jezic - egykor Sanader barátja - vallomásával szemben az ötmillió eurót nem azért utalta Jezic svájci Xenoplast nevű cégének bankszámlájára, hogy az a volt miniszterelnöké legyen.
A pénz nem is a Moltól származott, hanem a Fazekas és orosz olajmágnás üzlettársa, Mihail Gucerijev tulajdonában lévő Hangarn Oil Products és Ceroma Holding nevű ciprusi cégektől. Az átutalt összeg a Jezic kezében lévő Dioki Holding Krk-szigeti földterületének remélt megvásárlására, illetve arra szolgált, hogy a horvát üzletember politikai kapcsolatait kihasználva üzleti lehetőségekhez jussanak.
Fazekas Imre azt is felidézte, hogy közölte Jeziccsel: a pénzből politikusoknak nem fizethet, mert az törvénytelen lenne.
A tanú azt is elmondta, hogy a Russneft nevében a Xenoplasttal kötött szerződést végül felbontották, mert elvárásaik nem teljesültek. A pénzt azonban már hiába kérték vissza az addigra előzetes letartóztatásba került Jezictől, aki arra hivatkozott, hogy a cége már nem is létezik, beolvadt a Diokiba.
Vanja Marusic ügyész szerint Fazekas nem mondott igazat, és állította, hogy az átutalt ötmillió euró csak az első fele volt a tízmilliós kenőpénznek, amit a Mol fizetett Sanadernek az INA menedzsmentjogainak megszerzéséért. Fazekas Imre azonban megismételte, hogy a pénzt nem Sanadernek szánták, és az összegnek semmi köze nem volt a Molhoz.
A bírósági perben pénteken szintén a védelem tanújaként hallgatják meg Zágrábban Mihail Gucerijevet, a Russneft tulajdonosát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve