A bíróság a hétfői előzetes meghallgatáson - Hernádi Zsolt távollétében - elutasította a védelem összes javaslatát, és elfogadta a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) minden előterjesztését. Februárban a vádak ismertetésével kezdődik a bírósági tárgyalás, a tanúkat később hallgatják meg. Goran Mikulicic, Hernádi Zsolt horvát ügyvédje újságírói kérdésre azt mondta, nem tudja a bíróság miért utasította el javaslataikat, a bíróságnak ebben a fázisban ugyanis "joga van így dönteni, és nem kell, hogy megindokolja" - hangsúlyozta.
Mikulicic elsősorban azt kérte, hogy a vádiratot fordítsák le olyan nyelvre, amelyet a vádlott is megért, de a bíróság ezt elutasította. "Ezek után javasoltuk, hogy a horvát bíróság kérje ki az Európai Bíróság véleményét, hogy az elutasítás összhangban van-e a nemzetközileg elfogadott konvenciókkal és normákkal, hogy a kérdés még a bírósági eljárás előtt tisztázódjon, de a bíróság ezt a javaslatunkat sem fogadta el"- tette hozzá.
Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy az előzetes meghallgatáson hivatkozott-e a magyar bíróság döntésére, melyben jogerősen felmentették Hernádi Zsoltot Magyarországon, azt válaszolta, hogy az ítéletet még írásban nem látta, egyelőre csak annak szóbeli ismertetését hallotta, "így az még teljességében nem ismert számomra". Budapesten a múlt héten jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Zamecsnik Péter, Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje pedig korábban úgy vélte, hogy egy jogerős, felmentő ítélet arra kényszeríthetné a horvát hatóságokat, hogy ejtsék a korrupciós vádakat az elnök-vezérigazgató ellen.
Az USKOK tisztségviselői azonban úgy vélik, a december elején hozott magyar bírói döntés nem változtat semmin, és a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve