Augusztus elején vezette be a Mol, a töltőállomásain csupán napi egyszer lehet tankolni, függetlenül attól, hogy hatósági vagy piaci árra jogosult az adott jármű. Ezt a Mol úgy ellenőrzi, hogy a forgalmin lévő vonalkódot leolvassák, amely így bekerül a hazai kúthálózat rendszerébe, és így a kutasok már tudják, hogy tankoltak-e aznap abba a gépjárműbe, vagy sem - írja a portál.
Mivel azonban az ember először tankol és utólag fizet, felmerül a kérdés, hogy ennek az ellenőrzésnek mi értelme.
Egy Mol-kutas elmondta, hogy ezt a külföldi rendszámú autóknál - akik nem is adnak forgalmit - csak piaci áron tankolnak, ezt nem lehet ellenőrizni.
Ha valaki magyar forgalmival hatósági áron tankol, de aznap még visszamegy tankolni, azzal sem tudnak igazán mit kezdeni, azt nem mondhatják, hogy akkor nem fizethet, és le sem szívhatják a tankból az üzemanyagot. Olyan esetben, ha egy nap többször állt be a Molhoz valaki tankolni, az első tankolás után már piaci árat kérnek tőle az üzemanyagért, akkor is, ha jogosult lenne a hatósági árra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve