A jegybank ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője arról beszélt: a felelősök névsora jól körülírható: az ügyben politikai és jogi felelősséget visel Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György jegybankelnök, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az MNB álláspontja szerint semmilyen módon nincs közük a Quaestor által végrehajtott illegális kötvénykibocsátáshoz. Olyan hamis igazolásokat adott a Quaestor, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank nem engedélyezett, az MNB által kiadott legális kötvény-kibocsátási engedélyek nem hozhatók összefüggésbe a Quaestor körül feltárt visszaélésekkel. Hangsúlyozták: a jegybank gyors és összehangolt fellépésének köszönhetően sikerült feltárni a cégcsoport által elkövetett visszaéléseket, egyúttal megakadályozni további eseteket és a bizonyítékok eltüntetését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve