A nyílt tender eredményét az ajánlatkérők, az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás, a Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás, továbbá a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás tette közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.
A projekt hivatalos neve: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hulladékválogató mű megvalósítása. A létesítmény a miskolci hulladékátrakó állomás felújításával és bővítésével jön létre.
A projekt keretében épül egy 3400 négyzetméteres csarnok, benne egy évi 15 ezer tonna hulladékot szétválogató technológiával. A szociális épület 200 négyzetméteres, a térburkolat pedig 1305 négyzetméteres lesz. A nyertesekkel március 8-án írták alá a szerződést az ajánlatkérők.
Indult még a tenderen a Swietelsky Magyarország Kft., a Strabag Építőipari Zrt., a Homokhátsági Környezettechnika Kft. és a HE-DO Építő Zrt. is. A Céginfo.hu adatai szerint a Közgép 2019 júliusa óta a tiszakécskei Szíjj László tulajdonában van. A miskolci székhelyű MENTO Kft. tulajdonosai pedig a következők: Hercsik István, Hercsik Dávid és Vincze Zsuzsánna Margit.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve