A terveknek megfelelően idén megkezdődhet a termelés a japán GS Yuasa Miskolcon létrehozott akkumulátorgyárában. Az illetékes kormányhivatal ugyanis hirdetményben tette közzé a gyár a használatbavételi engedélyét.
A GS Yuasa még 2017-ben jelentette be, hogy 8,8 milliárd forintos beruházás keretében megépülő gyárban elektromos és hibrid meghajtású autókhoz használható lítiumos akkumulátorokat készülnek. Első ütemben 60 ezer négyzetméteres gyárcsarnokot épített a cég, de ez később több mint a duplájára bővíthető. A miskolci beruházáshoz - amelyre Csehország és Németország is pályázott - a magyar kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.
Kapcsolódó
Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele a 2018 márciusával zárult üzleti évben közel 3,9 milliárd dollárt tett ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve