A Szeneczey Balázs és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztés szerint ha megszületik a megállapodás, akkor évente a megjelölt közterületek meghatározott időszakos használatáért a Sziget Kft.-nek 80 millió forint plusz áfát kell majd fizetnie.
A Sziget Kft. által benyújtott kérelem alapján az előző évekhez hasonlóan a Sziget Fesztivált évente augusztus közepén egy hét időtartamban, a Gyerek Sziget rendezvénysorozatot pedig június négy hétvégéjén rendeznék meg. A rendezvények helyszíne az előző évihez képest annyiban módosul, hogy a Sziget Fesztivál esetében a fesztiválra érkező vendégek beléptetése, ellenőrzése célját szolgáló beléptető pontokat a fokozott biztonság érdekében nagyobb területen alakítanák ki.
Kapcsolódó
A Sziget Kft. a használt területen kötelezően elvégzendő helyreállításon felül a rendezvényei egyre magasabb színvonalon történő megrendezhetősége érdekében a többéves időtartamra szóló megállapodás megkötésének ellentételezésére ajánlatot tett az Óbudai-sziget infrastrukturális fejlesztésére is, melyet a 2016-2020 közötti időszakban a fővárosi önkormányzattal együttműködve saját költségén kíván megvalósítani.
Az önkormányzat a Sziget Fesztivál lebonyolításában történő közreműködéssel szoros együttműködésre törekszik egy nemzetközi jelentőségű rendezvény sikeres megszervezése érdekében, de emellett képviseli a főváros anyagi érdekeit is, melynek eredményeként 2016-2020-ra vonatkozóan is olyan megállapodás jöhet létre, mely a rendezvények sikeres megrendezését teszi lehetővé, ugyanakkor előnyös feltételeket biztosít a fővárosi önkormányzat számára - áll az előterjesztésben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve