A közlemény szerint a beruházásnak köszönhetően hetvennel nő a munkatársak száma, így a Mars már kilencszáz embernek biztosít megélhetést a térségben.
A beszállítóknál is további új munkahelyeket teremt a fejlesztés, fűzték hozzá. A beruházás során a vállalat számít a térségben található magas szintű mérnöki és kivitelezési szaktudásra is - írja az MTI.
Kapcsolódó
A Mars globális családi vállalkozás csaknem 35 milliárd dolláros tőkével. A virginiai McLeanben lévő központ mellett a vállalat több mint 80 országban van jelen, munkavállalóinak száma több mint 85 ezer. (A Nestlé is Magyarországon bővít.)
A Csongrád-Bokroson épült állateledelgyárban több mint nyolcszáz munkatárs dolgozik. A gyár évente 150 ezer tonna állateledelt exportál a világ 25 országába Európában és világszerte.
A vállalat budapesti kereskedelmi egysége több mint száz munkatársat foglalkoztat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve