A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a NIF a részvételre jelentkezők tervezett számát minimum három, de legfeljebb öt cégben jelölte meg.
Az elvégzendő feladat - egyebek mellett - pr, kommunikáció és médiavásárlás legfeljebb 180 millió forint értékben, továbbá 30 projektnél egyenként legalább 100 fős alapkőletételi és átadási ünnepség, továbbá sajtótájékoztató szervezése. Szerepel a listán minimum három 400-600 fős belső rendezvény szervezése cateringgel és öt lakossági fórum megrendezése is.
Az ajánlatkérő kizárólag azon referenciákat veszi figyelembe, amelyek keretében a részvételre jelentkező legalább hat hónapon keresztül megvalósuló kommunikációs kampányt tervezett, és ezekben országos lefedettségű kereskedelmi és/vagy közszolgálati televíziós hirdetést is alkalmazott.
További feltétel, hogy az ajánlattevő az utolsó három lezárt üzleti évben legalább nettó 135 millió forint árbevételt ért el rendezvényszervezési és/vagy pr és/vagy kommunikációs és/vagy médiavásárlási feladatok ellátásából.
Az ajánlatok benyújtási határideje április 30.
Képünk forrása: Shutterstock
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve