Ha a jelenlegi áron értékesítenék a méhészek a mézeiket, az egyenes út lenne a tönkremenetelhez, egy újabb veszteséges évet ugyanis már nem bírnak ki a magyar méhészek - mondta Nagyernyei Attilát, a Tolna Megyei Méhészegyesület elnökét a lapnak.
Jelenleg a vegyes virágmézért 550-600, míg az akácmézért 1100-1150 forintos kilónkénti árat kínálnak a felvásárlók. Két éve nagyon még jó árakat kaptak a mézért a termelők, ám most a gyenge termés mellett is alacsonyak az árak. A kínai hamis méz ugyanis "dől be az Európai Unióba", és az itthoni árakat is az alacsony uniós árak határozzák meg, mivel a magyar méz 70-80 százaléka exportra kerül.
Kapcsolódó
Az ugyanakkor a magyar méhészek és kereskedők szerint furcsa, hogy a 2015-ben elvégzett "nagy európai mézvizsgálatnak" még mindig nincs pontos eredménye. Előzetesen az közölték Brüsszelben, hogy a mézek mintegy 30 százaléka volt hamis, a pontos adatokat pedig később közlik. Brüsszel azonban továbbra is mélyen hallgat a kínai hamisítások vizsgálati eredményéről.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve