Évtizedek óta nem volt olyan rossz évük az európai méhészeknek, mint 2020-ban: mintegy negyven százalékkal elmarad a megtermelt méz mennyisége az átlagosnál egyébként is rosszabb 2019-es terméstől is.
Drámai évet tudnak maguk mögött a magyar és az európai méhészek. A szabadpiacon értékesített akácméz már elfogyott, az európai piacokon a következő szezonig már biztos nem jutnak hozzá a kereskedők - írta az európai termelők legnagyobb európai érdekképviselete, a Copa-Cogeca nyomán a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó
Az akác virágzásakor, május első heteiben a szokásosnál jóval hidegebbek voltak az éjszakák, így a virágrügyek mintegy nyolcvan százaléka elfagyott - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke a napilapnak. A rekordalacsony termés miatt az akácméz felvásárlási ára öt hónap alatt több mint hatvan százalékkal emelkedett.
A napraforgó és a hárs virágzásakor egyaránt rossz volt az idő, a repcét pedig gyakorlatilag idén az ország legnagyobb részén elvitte a példátlan tavaszi szárazság.
A Copa Cogeca adatai szerint Magyarországon az átlagos akácméz mennyiség mindössze tíz százalékát sikerült előállítani, míg a virágmézekkel együtt az összes hazai mézmennyiség az éves átlag harminc százalékát is alig érte el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve