A tartalékkerettel együtt 9,5 milliárd forinttal emelkedhet az M3-as metróvonal alagút-rekonstrukciójára kötött szerződés szerinti összeg - jelentette be a BKV nemrégiben.
Ezt az összeget a fővárosi cég a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek fizeti ki, amely a felek között a múlt héten született szándéknyilatkozat értelmében január 11-én megkezdi a munkálatokat a vonal középső szakaszán.
A karácsonyi fejlemény egy majd egy éve húzódó vitát zárhat le, amely alapvetően a Swietelsky Vasúttechnika 18,4 milliárdos többletigényéről szólt. Az alku véglegesüléséhez még hatósági jóváhagyás is szükséges.
A vita során BKV és a cég is engedett - az utóbbi többet -, így született meg az alku a 9,1 milliárdos többletköltség elszámolásáról, valamint arról, hogy a pótmunkák fedezetének biztosítására egy 5 százalékos tartalékkeret álljon rendelkezésre.
A BKV az egyezség kommunikálásakor előreszaladt: szerinte a középső vonalszakasz forgalomba helyezése 2023 januárjában várható. Csakhogy egyelőre még nem világos, hogy miből teremtik elő a Swietelsky Vasúttechnikának megígért pluszpénzt - állapított meg a napilap.
Az M3-as rekonstrukciója az 1,9 milliárd forintos tervezési díjon kívül összességében 217,4 milliárd forintba kerül. Ebből 172,7 milliárd uniós pénz, 44,7 milliárdot pedig a központi költségvetés finanszíroz.
A Világgazdaság információi szerint a projekten belüli átcsoportosításokkal legfeljebb 8,5 milliárd forint szabadítható fel, és már ez is csökkentheti az eredetileg tervezett műszaki tartalmat, de mintegy 1 milliárd forintnyi forrás még így is hiányozhat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve