A cégkivonatok alapján újabb érdekeltségekkel gyarapodott Mészáros Lőrinc cégbirodalma az elmúlt hónapokban. A két cégben egy közös van: az építőipar területén tevékenykednek, azon belül is út-, valamint vasútépítéssel foglalkoznak - írta a portál.
A cégpapírok tanúsága szerint március 12-én a pátyi székhelyű Vágányprofil Kft-ben, április 19-én pedig a deszki Csíkszék-Gép Kft.-ben szerzett meghatározó tulajdoni hányadot.
A Vágányprofil Kft. főtevékenységként vasútépítéssel foglalkozik, de mellette jogosult számos más építőipari tevékenység folytatására is. A cég 20 millió forintos törzstőkével rendelkezik, ennek 40 százalékát szerezte meg a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Vagyonkezelő Zrt. A cégbíróságra benyújtott papírok szerint a V-Híd két magánszemély, Koltai Gabriella és Tarsoly Lajos mellé szállt be, 40 százalék erejéig.
A cég 2015-ben még csak 68 millió forint árbevételből csináltak 11,5 millió tiszta profitot, majd 2019-ben már az 1,4 milliárdos árbevételből 109 millió forint tiszta nyereség maradt. A cég a Vasútépítők Kft. első számú alvállalkozója.
A V-Híd Zrt. a másik új leánycégében, a Csíkszék-Gép Kft.-ben 51 százalékos többségbe került. A 3 milliós törzstőkéjű vállalkozás fő tevékenysége út- és autópálya-építést. Az elmúlt években stabilan néhány százmilliós bevételt könyvelhetett el a cég, amiből 20-80 millió forint közötti profit maradt adózás után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve