Nehéz megjósolni, mi fog történni, ugyanis a válságot követő alacsony növekedés után nem történt konszolidáció, még a Magyarországinál fragmentáltabb banki piaccal rendelkező országokban sem - fogalmazott Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a Napi Gazdaság és a Napi.hu által szervezett közös konferencián. Úgy látja, a jövő évi történések részben a devizahitelesek helyzetének rendezését szolgáló intézkedésektől is függenek. Ha ezek a bankszektorra újabb veszteségeket rónak, olyan katalizátort jelenthetnek egyben, amelyek gyors konszolidációs folyamatot indíthatnak be. Az OTP nem fog kivonulni a magyar piacról, sőt, ha van lehetőség a növekedésre, akár akvizíció révén, azt ki fogja használni - mondta Bencsik.
Az MKB német tulajdonosának - mint az ismert - 2016-ig el kell adnia itteni leányát, ám az ehhez vezető út bizonytalan - mondta Simák Pál, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a bank a nehézségek ellenére igyekszik profitábilisan működni, hitelezni, ügyfeleket akvirálni. A szakember szerint az árazás a kérdés, vagyis az, hogy milyen áron hajlandó egy szereplő bankot eladni illetve venni Magyarországon. Az árazást megnehezíti, hogy a bizonytalanságok hatásai nehezen kalkulálhatók, vagyis amíg nem lesz kiszámítható a jövő működése a bankok szempontjából, addig nehéz árra vonatkozó becslést adni, emiatt a konszolidációban rejlő költségszinergiák kihasználása is halasztódik.
Kapcsolódó
A bankszektor idei extra adóterhelése 360-370 milliárd forintra rúg, ami a bankadó (amelyet a korábbi ígéretekkel szemben nem felezett meg a kormány, sőt) 140-145 milliárdjából és a tranzakciós illetékekből tevődik össze - sorolta az OTP vezérhelyettese. Az elvonás a szektor saját tőkéjének több mint 10 százalékának felel meg, amivel kényszer alatt lehet együtt élni, lehet megszokásnak is nevezni, de normális működésnek nem - reagált Bencsik Kisgergely Kornél, az NGM helyettes államtitkárának korábbi szavaira. (Kisgergely úgy fogalmazott, hogy a bankok oldaláról nincs igazából nyomás a változtatásra, a status quót megszokták és elviselik.) Hozzátette: nincs olyan szektor a világon, ami elviselné, hogy az állam évente elvonja a saját tőke tizedét.
A bankok túlterhelése ördögi kört generált - vélekedett Simák Pál, aki szerint egymillió forintos teher 10 millió forinttal kevesebb hitelkihelyezést eredményez, így aztán nehéz a növekedési elvárást teljesíteni. Hozzátette: a veszteséges bankoknál ráadásul - mivel a tőkepótlást a tulajdonosoknak meg kell tenniük - lényegében külföldről történik befizetés a magyar büdzsébe. Soltész Gergő, az FHB Bank vezérigazgatója megjegyezte: az adóztatáson felül masszívan terheli a szektort a turbulens jogszabályi változásokból eredő alkalmazkodási kényszer is, egyrészt az adminisztrációs költségeken keresztül, másrészt amiatt, mert az üzleti élet más szereplőinek energiáját is ez köti le.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve