A Magyar Posta Zrt. munkaerőhiánya a 2017 első kilenc hónapjában a tervezetthez 743,2 fő volt, amely jelentős részben a logisztikai területet érintette - válaszolta Fónagy János NFM-államtitkár Szakács László MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére.
A cég adatai azt mutatják, hogy az utóbbi időszakban sikerült mérsékelni a munkaerő elvándorlását, és megfordulni látszik a negatív trend. Ez többek közt a 2017-es a korábbiakhoz képest igen jelentős keresetnövekedésnek is köszönhető - fogalmazott Fónagy.
Kapcsolódó
Legutóbb novemberben nem árulta el a cég, hogy betöltetlen álláshelyük van. Akkor úgy fogalmaztak, hogy a futárcégekhez hasonlóan nehezen találnak munkaerőt; a toborzás az ország nyugati részén és a központi régióban a legnehezebb.
A mai parlamenti válaszból az is kiderül, mennyit keresnek a kézbesítők. Eszerint egy postai kézbesítő bére 2017 első tizenegy hónapjában átlagosan bruttó 193 ezer forint volt.
A 2017 februárjában aláírt, három évre szóló, összesen 32 százalékos bérfejlesztési megállapodás a múlt évre átlagosan 14 százalékos emelést hozott a postai munkavállalóknak, de egyes területek munkatársai - ilyen a logisztika - összességében 25 százalékos béremelést kaptak. A bérfejlesztési program folytatódik, a változások pedig elsősorban az alacsonyabb keresetűeket érintik - derül ki a válaszból.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve