Új ügyfélkapcsolati és számlázási rendszert alakít ki a Magyar Telekom Nyrt - jelentette be Keszég Attila, a vállalat lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. A 2010-ben kezdődött, több milliárd forintos informatikai beruházásnak köszönhetően egyszerűbb lesz az ügyintézés, és áttekinthetőbben lesznek a cég számlái is. Azok az ügyfelek ugyanis, akik több (például vezetékes és mobil) szolgáltatást vesznek igénybe, és emiatt több számlát is kapnak, a későbbiekben csak egy, összesítő számlát vehetnek kézhez.
További újdonság, hogy azok, akik a távközlési cég több szolgáltatását használják - az ügyintézés során - a rendszer élesítését követően egy ügyfél-azonosítóval tudják majd intézni ügyeiket. Jelenleg a rendszer végső tesztelése zajlik, a tervek szerint idén a vezetékes ügyfelek kerülnek be az egységes rendszerbe, így ők jövőre már egy számlát kapják a három szolgáltatásról, illetve egyszerűsödik számukra az ügyintézés. A mobilhasználat díja 2014-től kerülhet rá az egységes számlára.
A Telekom havonta több millió számlát bocsájt ki, ami az új gyakorlat következtében idővel csökkenni fog, ezáltal posta és számlázási költséget takaríthat meg a cég. A társaság emellett arra is törekszik, hogy minél szélesebb körben vegyék igénybe az elektronikus ügyintézést, például az elektronikus számla szolgáltatást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve