Az átadáson Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy mintegy három hónapos üzemszünet után most újraindult a forgalom a Gyermekvasúton
Az újraindulást fokozott prevenciós intézkedések előzték meg: főleg nyári kivitelű kocsikat állítottak be, a férőhelyeknek csak a felét értékesítik, ideiglenesen kevesebb helyen áll meg majd a szerelvény, és nagyon vigyáznak a vonaton szolgálatot teljesítő gyermekvasutasokra. Érintkezés nélkül végzik a jegyek ellenőrzését, és külön szolgálati szakaszt zárnak le nekik. A szolgálatot maszkban teljesítik, a pénzkezelés és a szolgálathoz a vonaton gumikesztyűt kapnak.
Évente 300-320 ezer látogatója van a Gyermekvasútnak, amely a nyár végéig minden nap, szeptembertől pedig keddtől vasárnapig várja az utasokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve