A jegybank hivatalból célvizsgálatot tartott az MKB Általános Biztosító Zrt.-nél (MKB Biztosító) annak megállapítására, hogy a biztosító honlapján közzétett "Idősebb autó - alacsonyabb casco díj" című tájékoztató megfelel-e a fogyasztóvédelmi jogszabályoknak. A biztosító a vizsgált tájékoztatóban a gépjármű, illetve a szerződő ügyfél életkorának növekedésével arányosan csökkenő díjakat ígért a fogyasztóknak. A fogyasztók így arra számíthattak, hogy idősebb autójuk esetén is az értékcsökkenéssel arányos folyamatos díjcsökkenést érhetnek el.
Az ellenőrzés ugyanakkor feltárta, hogy a tájékoztató lényegi információkat nem tartalmazott. A konstrukció szerint ugyanis a biztosítási díjak a gépjármű 7 éves korának elérését, illetve a szerződő 31. életévének betöltését követően már nem csökkennek tovább. Az is pontatlanul szerepelt, hogy az MKB Biztosító minden biztosítási évfordulónál az értékvesztéshez igazodóan csökkentett díjakkal újítja meg ügyfelei szerződését. Valójában ugyanis a gépjármű életkorához rendelt - s a díjcsökkenést eredményező - szorzók a gépjármű 7 éves korának eléréséig is csak kétévente változnak, vagyis nem mindig érvényesült az ígért kedvezmény - derül ki az MNB közleményéből.
Problémásnak találtak azt is, hogy a gépjármű korán túl számos egyéb díjszámítási tényező is befolyásolja a kiadási tételt. Ezért a kedvezmény tényleges érvényesítése ellenére sem garantálható, hogy a biztosítási díj minden esetben csökkenni fog.
A jogsértés miatt az MNB ma közzétett határozatában 3 millió forint bírságot szabott ki az MKB Biztosítóval szemben, egyúttal felhívta a figyelmét arra is, hogy tevékenységét a vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályok által támasztott elvárásokkal összhangban végezze. Enyhítő körülményként került értékelésre, hogy a biztosító a kifogásolt tájékoztatót már a vizsgálat lezárását megelőzően eltávolította honlapjáról.
A biztosítónál feltárt szabálytalanságok még az előtt történtek, hogy az 2017. január 1-jével új tulajdonosokhoz, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt-hez, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-hez és az MKB Bank Zrt-hez került a cég.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve