A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Gazdát cserélt a Fittej, Zöldfarm, Magic Milk, Alve, Dunatej, Puszta, JollyIce és Toffini márkákról ismert Naszálytej Zrt. A három magyar magánszemély tulajdonában levő patinás tejipari céget a jóval kisebb Jásztej Zrt. vásárolta fel. A váci központú Naszálytejet 1991-ben privatizálták, majd 1998-ban tulajdonosváltás következett be, de a cég továbbra is 100 százalékos magyar tulajdonban maradt. A középvállalkozások közé sorolható cég árbevétele 8 milliárd forint volt, míg a vevő Jásztej éves forgalma 3 milliárd forint körül alakult 2012-ben.
Kapcsolódó
Az egyesült cég így már a piacvezető vállalkozások közé kerül − de mindkettő továbbra is megtartja márkáit és nevét is. A Jásztej alapanyagainak mintegy 90 százalékát a tulajdonos termelők biztosítják, 10 százalékát pedig kistermelőktől és családi gazdaságoktól vásárolják fel. A Naszálytej 200, míg a Jásztej 180 főt alkalmaz. A most létrejött cégcsoport a hagyományos terméke mellett nagy fantáziát lát a prémium gyártmányokban − így elsősorban a laktózmentes és bio tejtermékekben. Ez utóbbi portfólióban a Naszálytej már eddig is jó pozíciókat foglalt el a magyar kereskedelmi láncok kínálatában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve