Hozzátette: ez az összeg több mint évi 15 százalékkal haladja meg az előző ciklus forrásállományát. Czerván György rámutatott: alapvető agrárpolitikai célkitűzés, hogy fokozatosan növekedjen a méhészet versenyképessége és hatékonyság, ezért a minisztérium az ágazatot megkülönböztetett figyelemmel kíséri. Emlékeztetett arra, hogy a VM az idén szeptemberben stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, és számos területen folyik közös munka.
Az államtitkár a méhész szakma számára az idei év legfontosabb intézkedései között említette a 2013-2016-os időszakra szóló Magyar Méhészeti Nemzeti Program elkészítését, amelyet az Európai Bizottság jóváhagyott, valamint a hozzá kapcsolódó, széles szakmai és társadalmi körben egyeztetett és elfogadott végrehajtási rendeletet.
Czerván György tájékoztatása szerint az elmúlt ciklusokban sikeres és a legtöbb esetben túligényelt jogcímekhez a tárca több forrást rendel, és az alkalmazott kutatás támogatására is jóval több figyelmet fordít.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban elinduló új vidékfejlesztési program egyik fő területe az állattenyésztés, amelynek egyik kedvezményezettje a méhészeti ágazat lesz.
A méhészet szempontjából talán a legjelentősebb további intézkedés az ökológiai célterületek kötelező kijelölése lesz, ami hozzájárul a természetes méhlegelő növekedéséhez - fűzte hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve