A folyamat a piac-összekapcsolási mechanizmus segítségével az első napon gördülékenyen zajlott le, zavaró esemény nem történt, minden a tervek szerint működik - közölték. A projekt 2013 augusztusában kezdődött azzal a céllal, hogy a cseh-szlovák-magyar piac-összekapcsolást kiterjessze Romániára.
Az érintett országok átviteli rendszerirányítói (sorrendben ÈEPS, SEPS, MAVIR és Transelectrica) és szervezett villamosenergia-piacai (OTE, OKTE, HUPX és OPCOM) a nemzeti szabályozó hatóságok (ERÚ, ÚRSO, MEKH és ANRE) támogatásával működtek együtt a projektben.
A piac-összekapcsolás fő előnye, hogy hatékonyabb kereskedést és kapacitás-felosztást tesz lehetővé, amellyel nagyobb ellátásbiztonság, magasabb likviditás és kiszámíthatóbb árak érhetők el.
A közlemény szerint Victor Ionescu, az OPCOM vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az összekapcsolás nagy előrelépés az egységes európai villamosenergia-piac kialakításában. Jelenleg olyan megoldást működtetnek, amely kompatibilis az európai előirányzattal, és további előnyöket biztosít piaci szereplők számára az összekapcsolt piacokon.
Gheorghe Visan, a Transelectrica igazgatóságának tagja szerint szeretnék a négy ország közötti együttműködést kiterjeszteni más, a közép-kelet-európai régió villamosenergia-piacainak integrációjával kapcsolatos projektekre, hogy elérjék a végső célt, az egységes európai villamosenergia-piacot - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve