A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás kiemeli, hogy a felújításban érintett szakasz az M6-os autópályától az 51-es számú főútig tart. A meglévő autóút bal oldali pályájának mind a három sávja és a leállósáv is nagy szilárdságú beton burkolatot kap. A szakaszon három külön szintű csomópont, egy pihenő, továbbá tíz felüljáró és két aluljáró található. A felhívás kitér arra is, hogy a szerződéskötéstől 2019. június 30-ig terjedő időszakban kizárólag előkészítés, illetve a zajárnyékoló falak megépítése végezhető. A kivitelezés csak ezt követően kezdődhet meg.
Az ajánlatok beadási határideje jövő év január másodika. Ajánlatot az tehet, akinek a megelőző utolsó három lezárt üzleti évben közútépítésből - összesen - legalább nettó 18 milliárd forint árbevétele származott. Az értékelésnél a minőségi kritériumok 70, míg az ár 50 súlyszámmal szerepel.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve