A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek - mondta a György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának nyilatkozva.
Pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik. Budapesten a korábbi négy helyett már tizennyolc szakrendelőben oltanak.
Az intézetis és a szakképzésben dolgozókat is oltják
Magyarország kétszeres oltási sebességgel halad a nagy uniós tagállamokhoz, például Németországhoz, Franciaországhoz és Olaszországhoz képest - véli az államtitkár. Most, három nap alatt 78 ezer pedagógust tudnak beoltani, a jövő héten pedig az óvodai nevelők, a szakképzésben dolgozók és a különböző gondozást nyújtó intézményekben nevelő pedagógusok kapnak vakcinát mintegy 100 ezres nagyságrendben.
A honvédség és az operatív törzs együttműködésével öt oltóbusz indult el, a járművekkel 22 500 oltás adható be egy hónapban - mondta György István.
Már a szoptatós anyákat is oltják
Az elmúlt héten egymásnak ellentmondó hivatalos tájékoztatások jelentek meg a szoptatós anyák oltásáról - többen sikertelenül próbálták felvenni az oltást. Végül azt közölte a népegészségügyi központ, hogy csak a várandós anyák kerültek előrébb az oltási listán, a kisgyereküket szoptató anyák nem.
Szombaton azonban az MTI híre szerint "György István arra kérte a kismamákat és a gyermeküket anyatejjel táplálókat, hogy a háziorvosuktól igényeljék a Pfizer-, illetve a Moderna-oltásokat, amelyeket vagy a háziorvosi rendelőben, vagy az oltópontok egyikén vehetnek fel. A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van - mondta az államtitkár.
György István szerint már a teljes társadalom előtt kinyitották az oltási lehetőséget, de továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségekben szenvedők, a sorrend meghatározásában viszont nagy döntési szabadságot adtak a háziorvosoknak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve