Az RTL Klub tavaly október 21-én leadott High Life című műsorában egy szállodát népszerűsített szabálytalanul, reklámriportszerűen, túl részletes információkat adva, míg a nevét azóta Retro Rádióra változtató Rádió Q-ra azért róttak ki szankciót, mert az adó egy tavaly év végi adáshéten, hatósági szerződésével ellentétben kizárólag zenét játszott.
Szöveges tartalmat, közszolgálati, helyi közélettel foglalkozó és mindennapi életet segítő műsorszámokat, hírműsorokat, nemzetiségieknek szánt műsorokat nem tett közzé, tehát a műsorrend speciális karakterisztikájára és a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó vállalásaiból semmit nem teljesített - közölték.
Kapcsolódó
Az NMHH közleménye kiemelte: a médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve