A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Az új mobiltelefon-szolgáltató vette az első akadályt. Információink szerint ugyanis a Fővárosi Törvényszék nem függesztette fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 900 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatának lezáró határozata azon passzusát, amellyel nyertessé nyilvánította az új telefontársaságot, az MPVI Mobil Zrt.-t.
A Magyar Telekom és a Telenor Magyarország Zrt. az árverési eljárásban és a határozatban levő jogi hibák miatt fordult a bírósághoz. Azt "kérték", hogy a törvényszék helyezze hatályon kívül a pályázati határozatnak azt a passzusát, amely a konzorciumot nyertessé nyilvánította, egyben azt is el akarták érni, hogy amíg nincs jogerős döntés, függesszék fel a végrehajtást. Ez pedig a Magyar Posta Zrt. 10, valamint az MVM Zrt. és az MFB Invest Zrt. 45-45 százalékos részesedésével megalapított MPVI Mobil Zrt. indulásának tolódását okozta volna.
Márpedig a vállalat intenzív fejlesztési időszak előtt áll, az év végére Budapest belső kerületeiben már saját hálózatán kell sugároznia. Egy hosszas előkészítési időszak után az MPVI Mobil Zrt. nemrég lépett a nyilvánosság elé, s bár sok mindent továbbra sem lehet tudni stratégiájáról, Kalmár István, az MPVI igazgatóságának elnöke azt mondta, a cég egyik fő célja a verseny fokozása, megalakulásával az elmúlt tíz év legjelentősebb mobilpiaci változása várható.
Az ügyfelek megszerzése az érett és telített piacon innovációt igényel az új szereplő részéről, ezért az MPVI olyan új megoldásokat fejleszt majd, amilyeneket a versenytársak egyelőre nem kínálnak. A cég alapvetően azokra számít, akik váltani szeretnének − tette hozzá korábban Schmidt Pál, az MPVI igazgatóságának tagja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve