A 2013-as év legfontosabb eredménye az volt, hogy az uniótól engedményt kaptunk új befektetési termékek bevezetésére - mondta a szervezet sajtótájékoztatóján Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkebefektetési Alap elnök-vezérigazgatója. Ennek megfelelően amíg az év első felében de minimis termékekkel jelent meg a szervezet a piacon, az év második felében pedig már az új termékek kihelyezésére került a hangsúly - így ekkor nemcsak több projekt, hanem több pénz is került a piacra.
Január végéig összesen 37 tőkebefektetésre szerződött le az SZTA (az első 17-ről ide kattintva olvashat bővebben), ez a kockázati tőkepiacon egyedülálló szám - közölte Csuhaj, aki elmondta, hogy a teljes kihelyezés meghaladta a 4 milliárd forintot. A szakember elmondta, hogy bár szakmai együttműködés létezik a Jeremie-alapokkal, így volt már arra példa, hogy egy cég átlépett az egyik programból a másikba, ám a két programnak alapvetően más célközönsége, hiszen amíg a Jeremie főképp induló cégeket keres, az állami szervezet a már több tapasztalattal rendelkező vállalkozásokat részesítik előnyben. Ugyancsak különbség, hogy amíg előbbi program főképp a start upokat, az IT-, illetve biotechnológia cégeket támogatja, addig az állami szervezet a hagyományos üzletágak felé is nyit, így portfóliójukban ugyanúgy találunk fémipari, bútoripari, vagy éppen dizájn szektorban dolgozó vállalatokat is. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének innovatívak ezek a cégek, hiszen ezek aránya a portfólióban eléri a 60 százalékot - mondta Csuhaj.
Az alap összesen 14 milliárd forrással rendelkezik, amit 2015 végéig kell kiosztani, a szabályok szerint régiónként 2-2 milliárd forint áll a cégek rendelkezésére. A legtöbb kihelyezés egylőre kevésbé meglepő módon a Közép-Magyarországi régióba jutott, de sikeresnek ítélte Csuhaj a dél-alföldi, illetve nyugat-dunántúli terjeszkedést is. Mint mondta, eddig összesen 327 "értékelhető projekt" volt náluk, ebből nem mindegyikről van még döntés, de várhatóan az érintett cégek egyhatoda, egyhetede kap támogatást - 2015 végéig egyébként mintegy 100 cégbe szeretnének tőkét juttatni. Cél az is, hogy növeljék a szinergiákat a már a programba bevont vállalkozások között, hiszen előfordult, hogy egy cég kapott egy megrendelést, amit egyedül nem tudott teljesíteni, ám a portfólió egy másik vállalkozásának segítségével már el tudta végezni a feladatot.
A tervek szerint idén 30 új befektetést tud bejelenteni a Széchenyi Tőkebefektetési Alap, így sikerülhet elérni a 9 milliárdnyi kihelyezett forintot - mondta Török József üzletfejlesztési igazgató. A szakember szerint 2015 január végére a források 75 százalékát fogják tudni kihelyezni, pontos összeget nem tudott mondani, mert mint mondta a maradék összegből kell a fenntartási költségeiket is finanszírozni.
Török elmondta azt is, hogy a jövőben próbálnak olyan forrásokat is bevonni a projektekbe, amelyek jelenleg nincsenek jelen a tőkepiacon, így például olyan magánszemélyeket is keresnek, akik látnak maguk előtt olyan befektetési lehetőséget, amelybe be tudnának fektetni pár tízmillió forintot, ám egyedül nem elég bátrak ezen lépés megtételéhez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve