Változott a Stadler által gyártott 11 KISS motorvonat szállítási ütemezése. A korábbi februári határidő helyett március 15-én utasforgalmi próbaüzemben indul el az első emeletes vonat. A próbaüzem kétlépcsős, először utasok nélkül kell a kocsiknak az előírt hibamentes futást teljesíteni, a típustesztek jelenleg is folyamatban vannak.
A Stadler késői szállítása miatt márciusban, áprilisban és májusban havonta egy, júniusban további hét, végül augusztusban áll forgalomba a tizenegyedik motorvonat. Az első KISS motorvonat Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok (100a), a második a Budapest-Nyugati-Vác-Szob (70 sz.) vasútvonalon közlekedik majd - számolt be a napilap.
Kapcsolódó
A Stadler alvállalkozóinál ugyanis a munkaerőhiány jelentősen lassította a munkafolyamatokat. A gyártást egy vis maior esemény is nehezítette: tavaly májusban Németországban az esőzések áradást okoztak, és a Stadler ajtóbeszállítójának kasseli gyára víz alá került.
A második ütemben készülő nyolc vonat az eredeti ütemezésnek megfelelően 2020 végéig, a szeptemberben megrendelt huszonegy vonat pedig 2022 végéig megérkezik.
A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve