Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés, az InterCity utasforgalom 90 százalékkal zuhant.
A nemzetközi forgalomban a koronavírus miatt 99 százalékos a visszaesés, a határok le vannak zárva, csak Ausztria és Németország felé közlekedtet néhány járatot a magyar vasút .Hozzátette, hogy ugyanakkor megközelítően ugyanannyi vonat közlekedik Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan fejlesztették a menetrendi kínálatot, 3-4 százalékos mérséklődés látszik a tavalyi vonatkibocsátáshoz képest. "Tavaly ilyenkor 3190 vonat közlekedett az országban, ma pedig 3150" - fogalmazott. Homolya Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több lehetőség van alternatív csatornán is jegyet, bérletet vásárolni.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a vasúttársaság a járvány miatt eddig 340-360 ezer védőmaszkot, több mint 600 ezer gumikesztyűt, 50-60 ezer kézfertőtlenítő csomagot adott vasutasoknak. A következő hetekre is megfelelő készletekkel rendelkeznek, a kínai állami vasút pedig 200 ezer orvosi maszkot küldött a magyar állami vasútnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve