A lappal Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke közölte, hogy tavaly 795 millió forint adózás előtti eredményt realizált a vállalat.
Mivel a visontai, 16 megawatt kapacitású napelemparkot értékesítette a társaság, a létesítményért korábban kapott adókedvezményt vissza kellett fizetnie az államkasszába. Ezért "a tavalyi átalakításokkal fenntartható üzleti pályára állított vállalat" adózott eredményének sorában végül 817 millió forint veszteség szerepel - ismertette az adatokról.
Kapcsolódó
A 800 milliót megközelítő pozitív adózás előtti eredményre annak fényében érdemes tekinteni, hogy az előző üzleti évet 9,1 milliárdos veszteséggel zárta a cég.
A tulajdonosváltás után kinevezett menedzsment az erőmű teljes működését újraszervezte. A tavalyi intézkedések nyomán a külfejtéses bányákból mintegy 7,8 millió tonna lignitet termeltek ki, összesen 7,587 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre. Ebből több mint 4 milliárd ment felújításra - írta a Magyar Nemzet.
Az erőmű pénzügyi egyensúlyának helyreállításával, valamint mert a cégvezetés idén javuló piaci körülményekre és kiegyensúlyozott működésre számít, a vállalat 11,2 milliárd forint osztalék kifizetését is tervezi.
A társaság tavaly ősszel tette közzé, hogy - a nemzeti energiastratégiával összhangban - jelentős beruházásokat tervez a megújuló energia előállításában, a rendszerszabályozásban és az energiatárolásban.
Az Opus Global Nyrt. többségi irányítása alá tartozó lignittüzelésű Mátrai Erőmű a 966 megawattos beépített kapacitásával Magyarország második legnagyobb erőműve. Tavaly 5353 gigawattóra villamos energiát termelt, a belföldi előállítás 17,51 százalékát. A cég többségi tulajdonosa az ország második leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc, aki korábban közvetetten a Magyar Nemzetet kiadó Mediaworksben is érdekelt volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
