A BÉT honlapján jelentette be az OPUS Global NyRt, hogy tegnap szándéknyilatkozatot írtak alá a MVM Magyar Villamos Művek ZRt-vel arról, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos tulajdoni hányadát az állami energiaholding megvásárolná.
Megkötött szerződés még nincs, de mint közölték "a tárgyalások során a résztvevő felek minden tőlük telhető erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb ésszerű határidőn belül sikerrel záruljanak".
Kapcsolódó
A Mátrai Erőmű zuhanórepüléséről alig egy hónapja közöltünk hosszú riportot Nincs több szufla Visontán? címmel. Akkor olyan információink voltak, hogy a cég, melyből tavaly 11,2 milliárd forint osztalékot vett ki az új tulajdonos, az idén ismét veszteségesre áll; ráadásul az utóbbi fél évben annyi mínusza lett, hogy az lassan a rendszer működését is veszélyezteti. Alig egy hete az Index közölt iparági pletykákra hivatkozva olyan információkat, hogy az Opus Holding eladná Magyarország második legnagyobb erőművét.
A cikkünkben megszólaló, magasrangú szakmai forrás azt közölte az MVM vásárlási kényszerével kapcsolatban, hogy: "akik ma (erről) alkudoznak, akik azt hiszik, hogy az MVM majd továbbra is megveszi a mátrai áramot, azok nem látnak jól az árampiacon. Ez pénzügyileg már nem megy" Szerinte az az időszak véget ért, hogy az MVM ilyen méretű veszteséges üzletnek mentőövet nyújtson. A friss hírből azonban az körvonalazódik, hogy az állami tulajdonú MVM magára veszi a Mátrai Erőmű gondjait - kerül amibe kerül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve