Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára a lapnak elmondta: bár az elektronikus útdíjfizetési rendszer még nem teljesen készült el, az MKFE tudomásul vette, hogy a költségvetés nem mondhat le a havonta tízmilliárdos bevételről. A hibákat így menet közben kell kijavítani.
A főtitkár szerint a legfőbb gondjuk abból adódik, hogy a HU-GO-rendszer szakaszokra osztja az útvonalakat, és mindegy, hogy azon belül hány kilométert halad a jármű, a fizetendő díj ugyanannyi. Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy a legkirívóbb 41 útszakasz esetében bontsák további részekre a távot.
Karmos Gábor üdvözölte, hogy várhatóan a jövő hét közepén megkezdődik az Útdíj-hitelprogram keretében a vállalkozóknak járó forgóeszközhitel-igények befogadása, de - tette hozzá - ezzel a július elsejei kezdéshez képest éppen másfél hónapot késik a finanszírozás állami támogatása. A legkisebb fuvarozóknak okozza a legnagyobb problémát az útdíj összegének előteremtése. A díjat ugyanis előre kell fizetni, míg a bevétel a fuvar megtörténte után 30, 60, esetleg 90 nappal érkezik meg - hívta fel a figyelmet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve