Az EZ Expressz közösségi futárszolgálat az Uberhez hasonlóan közösségi szolgáltatást nyújt. A kritériumainknak az Uber volt sofőrjei minden tekintetben megfelelnek, éppen ezért a cég tárt karokkal várjuk a jelentkezésüket - olvasható közleményükben.
Beszámolójuk szerint szolgáltatásuk egyre népszerűbb, szállítottak már többek között laptopot, MRI felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés ajándékot, de otthon felejtett kulcsot is. Jövőre a nemzetközi terjeszkedést is szeretnénk megkezdeni - fogalmazott Horváth Gábor az EZ Expressz vezetője.
Itthon is dübörögnek a sharing economy cégek
A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában. A közösségi üzleti modell hazánkban is terjed, hiszen a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás és vasalás közvetítő Neatly, illetve a takarítás közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve