A dél-somogyi Csurgón és a környező településeken november közepétől százezer szám vágják a fenyőket: lucot, szerb lucot, nordmannt, ezüstöt, kolorádói jegenye- és feketefenyőt. A fákat először nagy telephelyekre szállítják, onnan viszik el aztán a viszonteladók és az exportőrök. Merthogy Magyarország komoly karácsonyfa-exportőrnek is számít - számolt be a napilap.
Romániából elsősorban a nordmannt keresik - magyarázta a Népszavának Csordás Tiborné, aki családjával csaknem negyven hektáron termel fenyőfát Berzence környékén. Lengyelországból és Szlovákiából az ezüstöt és a lucot, s az utóbbit viszik igencsak nagy mennyiségben, csak éppen földlabdával együtt az olaszok is.
Kapcsolódó
A nagyobb kereslet a luc korábbi alacsony felvásárlási árát is feljebb tolta. Egy normál, hazai piacra szánt lucfenyő 5-6 év alatt lesz vágásérett, a taljánoknak szánt egy-két évvel tovább nőhet. A leglassabban a nordmann térül meg: úgy egy évtized alatt nő meg kétméteresre.
Szerencsére az idén elég sok eső esett, így magas a fák nedvességtartalma. Vagyis nem fenyeget a veszély, hogy szilveszterre már kopasz fák kornyadoznak a lakásokban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve