A Hiteltársulás közleményében ismerteti: céljuk, hogy kedvező feltételű hitelt harcoljanak ki a közösség tagjainak a frank- és egyéb devizahitelek kiváltására. Már megtörténtek az első egyeztetések pénzintézetekkel, ami rádöbbentette a szervezőket, hogy a tömeges igény kielégítése a rendelkezésre álló rövid idő alatt nagy nehézséget jelent a bankoknak.
A szervezők felveszik a kapcsolatot a kormánnyal is, hogy szakmai egyeztetést kezdeményezzenek a megoldás megkeresésére. Doubravszky György, a Hiteltársulás ötletgazdája abban bízik, hogy a kormányzat partner lesz, és az emberek mellé áll, ami tovább növelné a kezdeményezés súlyát.
A szervezők szerint az 50 milliárdos álomhatár átlépésével a Hiteltársulás elérte azt a méretet, amivel már megéri tárgyalni. A közösség növekedési ütemét látva nem tartják irreálisnak a 100-150 milliárdos becsült hiteligényt, ami már a nagy bankok szemével nézve is jelentős összeg. Remélik, hogy ez egészséges versenyt indít be, amelynek célja a felek számára kölcsönösen előnyös megoldás megkeresése a frank- és egyéb devizahitelek kiváltására.
A Hiteltársulás nonprofit civil szerveződés, amely 2011. október 6-án indult.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve