Gyuris Dániel az MTI-nek elmondta: az utasok a Malévnél kapnak majd részletes tájékoztatást arról, milyen ügymenet szerint kaphatják vissza a pénzüket az igénybe nem vett jegyükért.
A Visa International a magyarországi pr-cégén keresztül az MTI-t ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy "azok az utasok, akik Visa betéti vagy hitelkártyával vásárolták repülőjegyüket, a kártyakibocsátó bankhoz fordulhatnak pénz-visszatérítési kérelmükkel a szolgáltatás nem teljesítésére hivatkozva".
Gauder Milán, a MasterCard ügyvezető igazgatója az origónak elmondta: az utasnak a saját bankjába kell bemennie, és ott az utazás dokumentumaival igazolnia, hogy bankkártyával vásárolt repülőjegyet, ez alapján kérheti vissza a jegy árát. A bankban elbírálják a kérését, és ha minden igazolható, akkor az utasnak visszafizetik a pénzt. Ez a folyamat elvben ahhoz a megoldáshoz hasonlít, amikor például az ügyfél pénzt akar felvenni az ATM-ből, de az nem adja ki a pénzt. Ekkor elindul egy un. chargeback eljárás a bankok között - ennek ugyanakkor komoly időigénye van.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve