A Malév leállása óta sokasodnak az arra utaló jelek, hogy a jelenlegi vezetés nem a cég és a munkahelyek megmentéséért dolgozik - állítja a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), akik szerint az első intő jel közvetlenül a Malév leállása után érkezett. Limburger Lóránt, aki a légitársaság mellett a földi kiszolgáló, Malév GH vezérigazgatója is, egy nyilatkozatában 1-1,2 milliárd forint értékűre becsülte a cég értékét. Ez alig a harmada a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által készített - óvatos - értékbecslésnek, amely három milliárd körüli értékkel kalkulál.
Összehasonlításképp, a kisebb forgalmat generáló, török tulajdonban lévő versenytárs Celebi GH néhány éve 10 milliárd forintért cserélt gazdát. A szakszervezetek szerint aggasztó a vezérigazgató tegnapi, MTI-nek tett kijelentése is: "Sajnos a piac bizalma folyamatosan csökken és így lesz ez várhatóan egészen addig, amíg nem kerül rendezésre a vállalat tulajdonosi és anyagi helyzete". Ezek nem egy felelős vezető szavai.
A kijelentések természetesen csak az elmúlt hetekben tapasztalt intézkedések fényében értelmezhetőek. A Malév leállása után a MGH vezetése nem tett erőfeszítéseket, hogy a vetélytársaktól - elsősorban a Celebi GH által kiszolgált légitársaságok köréből - szerezzen ügyfeleket, és így kösse le a felszabadult kapacitásokat. Limburger Lóránt a csoportos leépítés mellett döntött, holott a cég dolgozói átmenetei áldozatokra is készek lennének a munkahelyek megóvásáért.
A vállalat alkalmazottainak több mint felét, 450 főt bocsátanának el. A kirúgásra kiszemeltek túlnyomó többsége hosszú évek, évtizedek óta dolgozik a vállalatnál, amely nemzetközi szinten is kitűnő minőségi mutatókkal rendelkezik. Százmilliós nagyságrendű kárt okoz a cégnek és a tulajdonosnak a vezetőség azzal, hogy olyan embereket bocsát el, akiknek milliós végkielégítéseket kell kifizetni. A szükséges speciális vezetői és gépkezelői engedélyek megszerzése, a különféle, évek alatt elvégezhető képzések és tanfolyamok ára újabb több tízmilliós költség. Mindeközben a cég a napokban is felvett alacsonyan képzett, korábban kölcsönzöttként dolgozott munkavállalókat. A közvetlen anyagi káron túl - mivel ez egy szűk piac -óriási veszteség éri a cég presztízsét, a megbízhatóságáról kialakult képet is. A Malév márkaértékének nagy részét épp az adta, hogy évtizedeken keresztül balesetmentesen tudott repülni, a minőségi földi kiszolgálásnak hála.
A leépítésre kiszemeltek listáján felülreprezentáltak a LESZ szakszervezet tagjai, és különösen képviselőik. A lista úgy lett összeállítva, hogy lefejezné az Üzemi Tanácsot, a Munkavédelmi Bizottságot, és a cég Felügyelő Bizottságát is működésképtelenné tette - állítják a szakszervezetek.
A humántőke szándékos elherdálása mellett az is joggal háborítja fel a dolgozókat, hogy a cég a napokban számos speciális műszaki berendezést - buszokat, vontatókat, mobil áramforrásokat - adott kölcsön a Celebi GH számára. Az érdekképviselet szerint e lépéssel végképp eljátssza az üzletszerzés lehetőségét a menedzsment.
A cégnél dolgozók egyre nagyobb körének biztos meggyőződése, hogy Limburger Lóránt, aki Borisz Abramovics orosz "befektető" hívására épp a Celebi GH éléről tért vissza a MGH-hoz, valójában nem a cég megmentéséért dolgozik. Azt is sokan kifogásolják, hogy annak ellenére helyén maradhatott a vezető, hogy Budai Gyula kormánybiztos épp egy MGH-s beszállítói szerződés nyomán ügyészségi feljelentést tett ellene.
A hosszú évek óta stabilan nyereséges földi kiszolgálócég megmaradása az egész repülőtér számára fontos. Önmagában is mintegy 750 munkahelyet jelent a MGH, de egy új nemzeti légitársaság létrejötte, elindulása szempontjából is kiemelt fontosságú lehet a magyar földi kiszolgáló bázis megmaradása. A LESZ-t többen megkeresték, köztük külföldi érdekképviseleti ernyőszervezetek, segítséget ajánlva a cégnél folyó munkaügyi jogsértések elleni küzdelemben. Az érdekképviselet azonban egyelőre bízik benne, hogy sikerül a problémát az országhatáron belül orvosolni.
A szakszervezetek szerint megnyugtató megoldást az jelentene, ha a tulajdonos maygar állam a cég jelenlegi felső vezetésének lecserélése mellett biztost nevezne ki, aki azért dolgozna, hogy a Malév-csoport egyik utolsó valódi értéke, a Malév GH ne jusson ebek harmincadjára.