A cég tevékenysége nyomán eddig külföldön dolgozó magyar diplomások térnek vissza Magyarországra - emelte ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szabó László kiemelte, hogy a magyar leányvállalat több nyelvet beszélő, többdiplomás személyeket alkalmaz. Úgy vélte, ez is bizonyítéka annak, hogy a képzett magyar munkaerő értéket képvisel.
Az 1960-ban alapított, a holland tőzsdén jegyzett Randstad csoport a világ második legnagyobb toborzó cége. A világ 39 országában 4600 irodával van jelen, 28 ezer saját és 560 ezer kölcsönzött munkavállalónak ad munkát. A cégcsoport 2013-ban 16,6 milliárd euró árbevételt ért el.
A nemzetközi társaság 2004 óta van jelen a magyar piacon, korábbi közlés szerint a Randstad Hungary Kft. 90 embert alkalmaz. A cég 2013-ban nyitotta meg azt a budapesti irodáját, amely Európán kívül kiszolgálja a Közel-Keletet és Afrikát is, itt jelenleg 70-en dolgoznak.
Paróczay Balázs elmondta, hogy Magyarországon évi ezer munkavállalót juttatnak álláshoz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve