A Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat kedden tartott budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban.
Jörg Schmidt az előző évit csaknem 100 ezer járművel felülmúló értékesítést eredményesnek nevezte, tekintettel a dízelbotrány hatásai és a nemzetközi kereskedelmi vitákra. A globális forgalomból a Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelkedő részesedést ért el, hiszen - mint fogalmazott - még sosem volt olyan év, amikor a magyar piacon 4 ezernél több személyautójuk kelt el. Különösen sikeres volt 2018 utolsó 4 hónapja, ráadásul a haszongépjárművek eladása is bővült.
Kapcsolódó
A Mercedes-járművek teljes magyarországi értékesítése 2015 óta megduplázódott, ezzel elérte a válság előtti szintet, az árbevétel tavaly 7 százalékos bővüléssel 108 milliárd forintra nőtt. A magyarországi leányvállalat vezetője főként az értékesítési hálózatnak tulajdonítja az eredményeket. Hozzátette, hogy a magyar piacon elkelt Mercedesek negyede a kecskeméti gyárban készült.
Mi jöhet?
Jörg Schmidt arra számít, hogy az idén a Daimler értékesítése világszinten enyhén bővül. Várakozása szerint Magyarországon 2019-ben is a személygépjárművek eladása lehet a legsikeresebb, a Mercedes-Benz Hungária Kft. is kétszámjegyű növekedést tervez ezen a piacon. Jelezte: Magyarországon 2019-ben a személygépjárművek eladása 18 százalékkal bővülhet, 160 ezerre a Magyar Gépjárműgyártók Egyesületének előrejelzése szerint.
A magyarországi leányvállalat vezetője szerint az idén 5,7 százalékos eladási részesedést elérő elektromos autók forgalma is jelentősen bővülhet a következő években. Várakozása szerint az autózás következő éveit az eletromobilitás mellett a virtuális hálózatba kapcsolt vezérlés, az automatizált vezetési funkciók és a járműhasználat új modelljei, a megosztásos közlekedés határozzák meg.
Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója sikeres évnek nevezte a 2018-ast mind az előállított minőséget, mind a mennyiséget tekintve. A vállalat nettó árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd eurót, 3,4 milliárd forintból felépült a Mercedes 8 ezer négyzetméteres oktatási központja, szeptemberben pedig elkészült az egymilliomodik autó is a termelés 2012-es indulása óta - emelte ki. Utóbbi már az A-osztályú Mercedesek egyike volt, egy hete pedig megkezdődött a Mercedes CLA gyártása is a magyarországi üzemben. Első példánya új-zélandi vevőhöz kerül.
Jelentős béremelés
Az igazgató megjegyezte, hogy a jelentős fizetésemelést eredményező bérmegállapodás is erősítette a vállalat pozícióit Magyarországon.
A Mercedes-Benz 2008 júniusában jelentette be a kecskeméti gyár létesítését 800 millió euró értékben. A beruházás 29,7 milliárd forint állami támogatást kapott képzési hozzájárulásként és adókedvezményként. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2017-ben is több mint 190 ezer autót gyártott, 4,1 százalékkal felülmúlva az előző évi teljesítményt, árbevétele ugyancsak 4 százalékos emelkedéssel 3,6 milliárd euróra bővült. 2017-ben 3,8 százalékos éves növekedéssel 190 ezer autót készítettek Kecskeméten, 3,4 milliárd eurós árbevételt elérve. A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2016-ban 64,4 milliárd forint, 2017-ben pedig majdnem 77 milliárd forint adózott eredményt ért el.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2017-ben 100 milliárd forintot meghaladó, 2016-ban pedig 80 milliárd forintot meghaladó bevételt ért el, túlnyomóan belföldi értékesítésekből. Adózott eredménye ugyanekkor körülbelül 800 millió forint, illetve 610 millió forint volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve