A tájékoztatás szerint az új, 12 méter magas épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér majd el. Emellett a mostani bővítéssel a vállalat dunaharaszti bázisa lesz a legnagyobb élelmiszeripari raktár Magyarországon - mutatott rá a vállalat. Az építkezésen összesen 450 ember dolgozik, a létesítmény várhatóan idén júniusra készülhet el.
A fejlesztést a cég azzal indokolta, hogy az elmúlt években a folyamatos kapacitásbővítések eredményeként a magyar leányvállalat vált a 28 országot átfogó, csaknem 600 millió fogyasztót kiszolgáló Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb exportőrévé. A vállalat termékei előállításához kétharmad részben magyar alapanyagokat használ fel, a kupaktól, a magyar almán keresztül a GMO-mentes magyar kukoricából készülő cukorig. Csak az utóbbiból évente mintegy 4 milliárd forintért vásárol a cég - olvasható a közleményben.
Szijjártó Péter üdvözölte a beruházást és egyúttal Minas Agelidis-sel, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezetőjével személyes találkozó keretében áttekintették a cég és a hazai élelmiszeripar versenyképességi kérdéseit. A külgazdasági és külügyminiszter a közlemény szerint kiemelte, hogy a dunaharaszti székhelyű gyártóbázis dinamikusan növekvő exportteljesítményével és jelentős összegű adóbefizetéseivel nagyban hozzájárul nemzetgazdaságunk egyre javuló teljesítményéhez.
A vállalat emellett közleményében emlékeztetett arra, hogy 2012-ben elsőként kötött stratégiai megállapodást a kormánnyal. Azóta a Coca-Cola HBC Magyarország árbevétele 87,5 milliárdról 100 milliárd forintra, az általa befizetett adó pedig 17,7 milliárdról 24,5 milliárdra nőtt. Az elmúlt 5 évben 15 milliárd forintot fektetett be a cég Magyarországon, 2017-ben pedig további 5 milliárd forintnyi beruházást valósít meg - idézte a közlemény Minas Agelidist.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve