A három napos fesztivál ideje alatt a résztvevők olyan témákkal találkozhatnak egyebek mellett mint az automatizáció, a mesterséges intelligencia és a kibervédelem aktualitásai. Arról is szó lesz, hogy milyen új kihívások elé állította az innovatív vállalkozói szektort a koronavírus-járvány, hogyan és milyen eszközökkel fognak dolgozni, közlekedni, utazni, fizetni az emberek a pandémia után, hogy milyen szerepe van a technológiának az egészségügyben, az agráriumban, a kereskedelemben és az emberek privát életében, valamint, hogyan tudnak a szoftverfejlesztő mérnökök hozzájárulni az egészségesebb városok létrehozásához.
A startup ökoszisztéma legfontosabb szereplőivel, a befektetőkkel is találkozhatnak a safarira látogatók, valamint workshopokon is részt vehetnek, ahol maximum 25 ember csatlakozhat a szakértőkhöz, akiktől gyakorlati tippeket kaphatnak többek között termékfejlesztésről, marketingről, és értékesítésről is. Az eseményről bővebben a budapestsafari.com oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Budapest Startup Safari hat éve indult el egy nemzetközi kezdeményezés nyomán Magyarországon is, azzal a céllal, hogy minden tavasszal néhány napig a startup ökoszisztéma szereplői találkozhassanak egymással, tapasztalatokat cseréljenek, valamint, hogy a nagy nemzetközi példaképek elhozzák Budapestre inspiráló történeteiket, átadják üzleti és technológiai tudásukat - írja az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve