A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Pocsai Alex, a Spirit−Carbona csoport résztulajdonosa a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, a kínai fővárostól 100 kilométerre levő 272 szobás hotelt már megnyitották, a hét végén a helyi sajtónak is bemutatják fejlesztési elképzeléseiket. A másik, Tajpejtől 50 kilométerre levő szálloda még nem üzemel, tervezése azonban gőzerővel folyik. Mindkét hotel helyi gyógyvízre épül, a kínai piacon még újdonságnak számító gyógyhotelek magyar tervek szerint készülnek és az üzemeltetésben is jelentős szerepet játszik az itteni − magántulajdonban levő − szállodacsoport. A kínai üzletben tulajdonostársuk az az Alfred Hackl, aki korábban az ausztriai Rogner hotelekben, majd a hévízi Hotel Spiritben töltött be igazgatói posztot.
Pocsai lapunk kérdésére elmondta, a pekingi hotel eredményei alapján már a bővítést készítik elő: újabb 220 szobát, illetve gyógyászati és spa-központot terveznek. Az összesen 64 ezer négyzetméter alapterületű új centrumban több mint 50 medence várja majd a látogatókat, ehhez kapcsolódik majd egy nagyméretű konferencia-központ is, a beruházást Bánfalvy Koppány tervei alapján valósítják meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve