A tervezett költségekhez képest sokkal többe kerülő úszóvébé főszponzora lett az Aldi. Ez lesz az első magyarországi sportesemény, amelyet az Aldi szponzorál.
Az úszóvébé szervező bizottsága és a boltlánc között létrejött megállapodás szerint az Aldi két ideiglenes, 225 négyzetméteres mobil üzletet működtet majd az úszóvébé budapesti helyszínein. A két boltban a gyors kiszolgálás érdekében csak bankkártyával lehet majd fizetni, így a külföldről érkező vendégek is készpénzváltás nélkül tudnak majd vásárolni.
Kapcsolódó
Eredetileg - 2015 tavaszán - 24,7 milliárd forintot szánt Magyarország az idei budapesti vizes világbajnokság (vb) megrendezésére, ám a költségvetést nem igazán sikerült tartani. Még a rajt előtt vagyunk, de a teljes költség az Index összefoglalója szerint már 100 milliárd forintnál jár, ráadásul szinte nem telik el nap, hogy nem mennének újabb százmilliók vagy milliárdok a kiadásokra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve