Május 31-én lejár az a határidő, ameddig a 28 kiválasztott alapkezelőnek be kell fektetnie a rá bízott 131,5 milliárd forintnyi kockázati tőke legalább 80 százalékát, azaz 105 milliárdot hazai kis- és középvállalkozásoknak. Az alapkezelőknél maradt összegek unióra eső részét vissza kell fizetni Brüsszelnek.
Április végéig több mint 280 cég kapott kockázati tőkét.
A szerződött összeg tavaly november végén már 101 milliárdot tett ki, vagyis 4 milliárdra volt a minimális elvárástól, míg az állami rész 5,56 milliárdra, miután abból ugyanaddig már 66,4 milliárdot kihelyeztek az alapkezelők - írta a lap.
Az egyes alapok teljesítménye között a tárca szerint jelentős a szóródás. Míg egyesek túlteljesítették a minimális mértéket, addig másoknak ez még nem sikerült. Ez utóbbira lehet következtetni az NGM azon kijelentéséből is, miszerint május 31-ig a folyamatban lévő döntések értelmében további összegek kihelyezése várható.
Új tőkeprogramok kidolgozása is folyamatban van, a kifutó Jeremie-nél célzottabb fókusszal. E programok eltérő keretösszeggel, feltételrendszerrel, működési struktúrával indulnak el. Elsősorban az érettebb életszakaszban lévő vállalkozások számíthatnak támogatásra, a finanszírozás rugalmasabb ütemű lehet, azaz nem lesz éves periódusokhoz kötve, a korai szakaszú befektetések magántőke-elvárása pedig mérséklődhet - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve