A parlament mai, rendkívüli ülésén Kepli Lajos (Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy valóban le kívánják cserélni a paksi atomerőmű menedzsmentjét külföldiekre, ha igen, mikor váltják le a jelenlegi vezetést. Mit várnak ettől a lépéstől, miben javulhatnak paksi erőmű teljesítmény-mutatói, lesz-e csoportos létszámleépítés és milyen más egyéb következményekkel jár majd a paksi dolgozókra és a lakosságra nézve? - sorolta kérdéseit. Megjegyezte: hónapok óta halasztják az információk megadását, és a fenti kérdésekre szerinte eddig a helyiek nem kaptak választ, holott a miniszter a héten Pakson járt.
Válaszában Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: személyesen tájékoztatta a vezérigazgatót sorsáról a menedzsment jelentős részének jelenlétében, és erről a döntésről a szakszervezeti vezetőket, valamint közel 40 polgármestert, közte a paksit is. A kormány döntött, változás lesz a menedzsmentnél, s kiválasztották azt a német menedzsert, akit a legrövidebb határidőn belül megbíznak az erőmű vezetésével. Az a cél, hogy az erőmű minél hatékonyabban, biztonságosabban átláthatóbb feltételek mellett működjön - közölte.
Paks I. lesz majd Paks II. működtetője is, erről is döntöttek, és ez válasz minden ott dolgozónak, akiknek 60 évre megvan a munkahelyük - rögzítette a miniszter, hozzátéve: az, akit vezérigazgatónak kineveznek, nem egy hasonló technológiájú erőművet vezetett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve